A számozott kifestő szó szerint megmentette az életemet

Dan Robbins a negyvenes évek végén alkotta meg a számozott kifestőt, ami világhírűvé tette őt. A művész nemrég, 93 éves korában elhunyt, de a technikája örök érvényű marad, hogy ezután is segítse az alkotni vágyókat. A BBC News weboldal olvasói, most arról számoltak be, hogy hogyan is segített nekik Dan technikája, a munkáikon keresztül.

Robbins csomagolástervezőként dolgozott egy festékboltot üzemeltető cégnél, ahol kitalálta, hogy mi lenne, ha számozott kifestők forgalmazásával is foglalkozna az üzlet. Dan, Leonardo da Vinci alapötletét használta, ugyanis a reneszánsz korban az alkotó tanítványait úgy próbálta megtanítani festeni, hogy a különböző színárnyalatokhoz számokat kötött. Voltaképpen ez adta az alapot az általa feltalált kifestőnek is.

Marilyn Bruce-Mitford, London, UK

Marilyn Bruce-Mitford 10 évesen találkozott először a Dan által készített alkotásokkal, amik az eredeti készletből származtak, mindezeket pedig évtizedeken keresztül megőrizte. Marilyn elmesélte, hogy már 64 évesek ezek a képek és anno még a "Coach and Horses" hátoldalán saját kézírásával üzent is nagynénjének, akitől voltaképpen kapta is ezeket ajándékként. A kép hátlapján lévő szöveg felhozta számára a múlt emlékfoszlányait, amikor is az iskolai szünidejét töltötte el Staffordshire-en szeretteivel és ezeken a képeken dolgozott hosszú órákon keresztül.

Campbell Forbes, Massachusetts, US

Glasgow-i gyerekként mindössze 12 évvel a háború után azzal töltöttük az időnket, hogy a háborús jeleneteket tanulmányoztuk. Tankokat, repülőket, hajókat és katonákat rajzoltunk. Néhány évvel később követte ezeket a kifestők. Ez a technika rutint adott, fegyelemre tanított és bár nem készültek egyedi megoldások egy-egy rajz során, de a gyakorlás révén egyfajta önszorgalom társult a színek és formák begyakorlásához, hála Dannek.

Miranda Wyeth, Kent, UK

A számozott kifestő szó szerint megmentette az életemet, amikor a tavalyi évben csődöt mondtam. Nem volt kedvem semmihez, szorongtam és depresszióval is küzdöttem. Állandóan sírtam és minden apró dolog nehezemre esett. A számozott kifestők segítettek megnyugvást találni, kikapcsolódni és közben elterelődtek a gondolataim is. A szarvasról készült képet azért is választottam, mert szeretem az állatokat és az élénk színeket is. Az állat szemében lévő szomorúság pedig, emlékeztetett önmagamra. A kép elkészítése 3 hétig tartott úgy, hogy napi 2-3 órát dolgoztam rajta.  Ez volt az első felnőtt színező szettem, bár gyerekként is alkottam, de mindig sablonnal, sosem voltam az a típus, aki önállóan tudott volna szépen rajzolni. Ezzel a metódussal pedig, garantált a szép és igényes munka. A festmény elkészülte utá,  ki is tettem a lakásnak az egyik falára, hogy mindig emlékeztessen erre a nehéz időszakomra.

Melissa D Matthews, Pennsylvania, US

Ezt a festményt 2014-ben festettem, amikor művészeti osztályba jártam az iskolában. Gyerekként nagyon szerettem alkotni, de az egyetemi évek más vizekre soodortak. A képet végül egy nagyon jó barátomnak adtam, aki Floridában lakik, így ritkán lát havat.

Dan Robbins számos embernek segített találmányával egy-egy nehezebb időszakon átjutni, sok helyen terápiás célra is használják a munkásságának a lényegét, a mai napig is. A fent megemlített emberek mindegyike, az életének egy új szakaszát köszönheti Dan forradalmi ötletének, így ezekkel a visszaemlékezésekkel tisztelegni is kívántak a feltaláló előtt. A művészet az életünk során minden egyes fontos eseménynél jelen van, így van ez például az új otthon megteremtésének az idejében is. A Festménybolt.hu kínálata is pontosan ezeket az ismérveket követi, és hirdeti az egyedi, stílusunknak megfelelő festmények sorait.